festés

Már nem itt, még nem ott

Már nem itt, még nem ottKedves Látogatóim!

Úgy döntöttem, abbahagyom ezt a weboldalt. Mondjuk, hogy ez egy napló volt, egy rendesigazi, papír alapú könyvtárgy, amely most betelt.

Valójában azonban arról van szó, hogy már nem érzem szükségét, hogy belekiabáljak a világba.

Hamarosan más országba költözöm. Vegyük úgy, hogy itt egy határvonal, amely elválaszt valamit valamitől (ki tudja, miket!), és mondjuk, hogy ez a honlap még az innenső oldalára esik.

Már nem írkálok a csavargásaimról, a könyvekről, amiket olvasok, a filmekről, amiket látok - bár meg kell, hogy valljam, népnevelő szívem azért bele-belesajdul ebbe a hallgatásba.

Másfelől viszont ebben a rövid, átmeneti időszakban, most újra van lehetőségem festeni, úgyhogy amit még gyorsan itt sikerül, azt megfestem, és ide is kiteszem, ahogy ezt a képet is, amely az ebben az esztendőben készült első olajképem (májusban!).

Ha később is lesznek még a világnak mutogatható munkáim, akkor bizonyára lesz majd egy másik (más nyelvű) weboldalam, s akkor annak az elérhetőségét talán ideteszem.

Minden szépeket kívánok Önöknek!

Duló Ildikó

Festményeim

2012 2011 2010 2009 2008 2007
2012 2011 2010 2009 2008 2007

A legkevésbé sem tartom magam festőnek, nem is vágyom azzá lenni. Mindössze arról van szó, hogy rátaláltam egy levezető csatornára, melyen keresztül néhanapján könnyebb kiöntenem a lelkemet, mint írásban (a szóbanról meg aztán nem is beszélve).

De igazából sokkal inkább írni szeretnék.

Háborítatlan pingálás mindenki szeme láttára

Óvodai ablak félkészenA Jeles napok-sorozaton felbuzdulva az óvó nénik arra kértek, hogy a víz világnapja alkalmából fessek ki egy (dögnagy) ablakot - melynek egyébként ez lesz a hattyúdala, mert utána kiszedik onnan.

Ma reggel ennyit sikerült belőle megalkotnom - eddig tartott a Kicsi türelme.

Nem hittem el, pedig tényleg így van: a kutyaközönséges tempera (higítás nélkül) tökjól fent marad a függőleges üvegen. Csakhogy idejét sem tudom, mikor festettem utoljára temperával (de legalább másfél évtizeddel ezelőtt, az biztos).

Arról meg aztán nem is beszélve, hogy tán még sosem festettem (élénken érdeklődő) nyilvánosság előtt. (Valamint létráról sem.)

Mindenesetre hihetetlen-jó élmény volt

Kreatúrák

három kreatúraNem akarattal mértem az időt, csak - meglepő módon - valahogy megragadt a fejemben, hogy mikor sikerült elkezdenem festeni. Így aztán - pusztán az érdekesség kedvéért - följegyzem ide, hogy e három kreatúra pingálása 32 percet vett igénybe.

Már sokszor elmondtam, de megint csak ezt tudom ismételni: nincs nagy tudatos befolyásom arra, hogy mi születik a vásznamon.

Fölügyeskedtem az izgalmas arányú, befestett oldalú vásznat az állványomra (és közben véletlenül felfedeztem, hogy az állványt egy olyan ponton is lehet állítani, ami eddig föl sem tűnt nekem), ránéztem, és egyből észrevettem rajta a legalsó lényt.

Csodák sora

oldalt is befestett vászonCsodák sorozata történt ma:

1. Fölmentem a szobámba. (Ez nem vicc! Idejét sem tudom, mikor jártam ott utoljára érdemben.)

2. Festettem!

3. Sikerült befejeznem a fázist, mielőtt a Kicsi fölébredt.

(Akinek apróbb gyermeke van, az tudja, hogy ezek valóban csodaszámba menő események. Aki meg nem, annak úgyis hiába magyaráznám.)

Születésnapomra kaptam egy csomó vásznat - enyhe célzásképpen, nyilván; elég régen festettem már -: sok kicsit, egy háromszög alakút (!) meg ezt a 30x70-est. Ha valaki kicsit is ismeri a vonzódásaimat, helyből kitalálhatta, hogy ezt fogom először kézbe venni; nagyon szeretem ezt az arányt. (Legjobb lenne persze állót festeni belőle, de hát - amint ezt megszokhattuk - sem az állványomra nem fér úgy, sem pedig a szobámba.)

Még sosem csináltam olyan okosat

Zsibongós kiállításmegnyitóm

Nagyon jól sikerült a kiállításmegnyitó!

Node kezdjük ott, hogy bementem a Középső óvodájába, és szívbajt kaptam; két jeles nap szőrén-szálán eltűnt a teknős fölül! Egyből a legrosszabbra gondoltam: biztos tönkrementek, és most aztán festhetem újra a madarakat meg egyéb állatokat - már csak ez hiányzik nekem!

Hanem aztán mikor megérkeztünk a Naggyal a főóvodába, látom ám, hogy nem is azok a képek lógnak a falon, amiket én odavittem, hanem íme, ott van a két "elveszett" jeles nap. Így néz tehát ki a minikiállítás (bár a méretarányok persze nem ilyenek):

 

Jeles napok III.    Trogir Blue    Három kívánság    Altató Jájának II.    Jeles napok II.

 

A kiállításszervező óvó néni ugyanis kölcsönkérte a képeket a másik óvodától, mert úgy ítélte meg, hogy ezek a gyerekek számára sokkal mozgalmasabbak, izgalmasabbak, mint amiket én választottam. Utóbb magam is megtapasztalhattam, mennyire igaza van.

Annyira izgultam, hogy ha a Nagy nincs mellettem, hogy lelki támaszt nyújtson, valószínűleg összecsuklottam volna, még mielőtt belépek a csoportszobába. Hanem amikor a gyerekek és óvó nénik kedves, kis, ünnepi műsora után nekem kellett megszólalnom, nyomban "elkapott a gépszíj"

Szem előtt

Jeles napok az óvoda falánA Jeles napok kikerültek a falra. Végül nem is a külső folyosóra, hanem egyenesen szembe az óvodába belépővel, a teknős fölé!

Így aztán - időjárási szempontból - nincs különösebb jelentősége, hogy alapozva, lakkozva vannak-e. (Bár a lakk kétségkívül vonzóan csillog a lámpafényben.) Mint ahogy akár vásznon is nyugodtan lehetnének.

Összegezve büszkén jelenthetem, hogy ezek azok a festményeim, melyekből a legtöbbet tanultam (az alábbi ügyekben:

- környezettudatos világnapok

- madarak kinézete

- egyéb állatok formája

- a tandem szerkezeti felépítése

- fa alapra történő pingálás

- lakkozás).

Valamint nyilvánvalóan ezek azok a képeim, melyekről akár már most is bátran kijelenthetem

Barbárkodások

zsebkendőtartó és sárga alap minivásznonSzinte bizonyos vagyok benne, hogy ekkora méltatlanságot, amekkorát én az imént, még nem követtek el olajfestékkel szemben: zsebkendőtartót festettem vele!

Nem önként tettem; a húgom kényszerített, hogy olyan színűre fessem kreatív hobbiboltból származó, fa tákolmányát, hogy passzoljon a konyhájuk falán, a tartó leendő helye fölött lógó, korábbi festményeimhez. (Éljen a Magas Művészet!)

A zsebkendőtartó már ezer éve ott várakozott erre a műveletre a szobámban, de nem bírtam elszánni magam, hogy ilyen barbárságra pazaroljam az olajfestéket.

Most azonban, hogy a jeles napokkal végre végeztem, kissé megkönnyebbültem, és némi önbizalmat is nyertem: azért még nem felejtettem el teljesen festeni. Elővettem hát egy vásznat - igaz, hogy csupán egy mikroméretűt -, és élvezettel maszatoltam a rugalmas anyag barátságos "pixelei" közé a festéket. Kétségtelen, hogy (számomra) sokkal emberibb felület a vászon, mint a fa.

Aztán, miután a miniatűr vászonnal (a lendületemhez képest túlságosan) hamar végeztem, gondoltam, oké

Lakkozott körmöm

lakkozott festményMa olyat tettem, amit még soha: lelakkoztam egy festményt.

Az indított erre, hogy úgy emlékeztem, mintha azt hallottam volna, hogy a lakk milyen jó, mert szépen óvja-védi a képet, meg csillog meg mifene. Hát, gondoltam, szegény kis, nyitott folyosóra kerülő jeles napjaimnak igazán szükségük van oltalomra és védelemre, no meg egy kis csillogás sem árt az óvodás közönség kedvéért.

Elmentem hát a Művészellátóba, és próbáltam kifaggatni egy (meglehetősen mogorva) nénit, hogy ugyan jó-e, és ha igen, akkor hogyan és mire és melyik - meg egyáltalán. Gőze sem volt, komolyan! Ki nem állhatom az olyan eladókat, akik ennyire nem értenek a portékájukhoz!

Fogtam hát, és találomra leemeltem egyet a polcról. Itthon aztán nekifohászkodtam - gondoltam, ha ezzel most tönkrevágom a képet, akkor semmi vész, festek egy újat, ha viszont sikerül, akkor hátha valamivel hosszabb életű lesz szegény kis alapozatlan kép a huzatos folyosó falán -, és lekentem.

Syndicate content